Nem csak tuning, védelem is az autófóliázás
Hő, tolvajok, sérülések - mindtől óvhat az autófólia
Talán nem vitás, hogy az autófóliázás legtöbbek számára a tuningolást jelenti, hiszen egy átépített autó valóban aligha képzelhető el legalább üvegfólia nélkül, s ma már a karosszériát átöltöztető dekorfóliák is a tunerek bevált eszközeinek számítanak. Ennek ellenére az autófóliázás volumen-megrendelői nem az autójukat átöltöztetők, hanem azok, akik járgányukat és magukat a hőtől, az UV-sugárzástól, a tolvajoktól, illetve az esetleges balesetek esetén az üvegszilánkoktól, illetve az ablakokon keresztül berepülő tárgyaktól óvni kívánják. Az autófóliázás ugyanis ezekről ugyanúgy szól, mint a különcködésről.
Temérdek fólia létezik tehát, s a fóliázott autót messze nem szükséges tükröződő vagy átláthatatlan üveges rejtőzködő-szekrényként elképelni. Ma már hővédelmi, biztonsági vagy akár csupán UV-védelmet adó fóliák egyaránt léteznek. Mindegyik hasznos, s ha csak az UV-tól óvjuk meg magunkat és autónk kárpitjait, már rögtön sokat tettünk egészségünkért és az utastér burkolataiért. Hosszú távon talán ez a legfontosabb. Ugye mindenki ismeri a „sofőrbarnulást”, mely leginkább a bal könyöknek jut, ám nemrégiben egy amerikai, idős kamionsofőr sokkolta a világot arcával, melynek bal oldala sokkalta jobban öregedett meg, mint a jobb. Ennek oka, hogy az sokkal több UV-sugárzást kapott. Ettől óvhatta volna meg egy autófólia, mely a káros UV több mint 99 százalékát kiszűri, illetve visszaveri.
Az előbbi, egészségi tényező mellett szinte járulékos előny, hogy minél sötétebb egy fólia, annál jelentősebb hővédelmet is ad. A hővédelem természetesen nem csupán színezéssel, egyéb modern technológiákkal, nanotechnológiás részecskékkel, kerámia-összetevőkkel is fokozható, így a drágább fóliák enyhébb sötétítés és fényszűrés mellett is egészen komoly hővédelmet képesek már adni. Kínálat a fóliák piacán bőven van, aki körülnéz, láthatja, hogy árak tekintetében is bőséges a szórás. Olcsót, gagyit nem érdemes választani, ugyanis a fóliázás olyan, mint a szobafestés: nem az alapanyag jelenti a fő tételt, hanem a munkadíj. Ha tehát valaki fóliáz(tat)ásra adja a fejét, érdemes minőségi fóliát választania. Olyat, amire hosszú garancia van. Ez akár 10 év is lehet, már egy közepes árú fóliánál is.
A felvett méretek alapján rajzasztalon vágják a fóliákat, az apróbb finomításokat azonban az ablakokra helyezetten szokás végezni
A jelentős kínálat ugyanis elég komoly ár- és szolgáltatásversenyt szül. „Sok a gagyi fólia és a kókler kivitelező” - tudtuk meg Gál Pétertől a LLumar hazai forgalmazójától. A minőségi munkáért pedig felárat - pláne a mai, válságos időkben - kevesen kívánnak fizetni. A vevők szinte dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen ma már sokkal komolyabb tudású fóliákat, ráadásul reálértékben olcsóbban kaphatnak, mint néhány évvel ezelőtt. Hiába volt folyamatos az infláció, hiába lettek jobbak a fóliák, az olcsó, de silány szériák piacra kerülésével a minőségibb darabok ára sem emelkedhetett. Ha így vesszük, fóliáztatni minden eddiginél érdemesebb.
A hővédelmi képesség természetesen nem csupán fóliánként, autónként is különböző, de például egy korábbi, a LLumar és a SportVerda által készített teszt szerint 30 perc alatt két azonos autó esetében akár 6 Celsius fokkal szerényebb hőmérsékletre melegedést hozhat egy nem is csúcskategóriás ablakfólia. Ez nem tűnik soknak, pedig az, a 29 és a 35 Celsius fok között nagy a különbség! Sokáig a napon parkolva természetesen egy idő után elvész az előny, a karosszérialemezeken keresztül az ablakain fóliával védett autó is fel fog forrósodni. Menet közben azonban szintén jelentős, sőt, még jelentősebb a fólia hozadéka: a nap nem perzseli az utasokat, így nem is kell olyan – egészségtelenül – alacsony hőmérsékletre hűteni az utasteret, mint kellene fólia nélkül, s ez akár fogyasztási előnyként is említhető.
Baleset esetén óriási hozadék, hogy a fóliázott ablak – a fóliát szintén tartalmazó szélvédőhöz hasonlóan – nem fog millió darabra robbanva az utastérbe hullani, sőt, vannak kifejezetten biztonsági fóliák is, melyek nagyságrendekkel erősítik meg egy üveg ellenálló képességét. Miként már írtuk, mivel a fóliázás árai az elmúlt években nemigen mentek felfelé, ma kedvezőnek tűnnek, egy átlagos autó B-oszloptól hátra terjedő fóliázása már 30 ezer forint alatti ártól is kezdődhet, természetesen az ár nem csak a választott fóliától, az adott autótól is erősen függő. Nem is elsősorban az a kérdés, hogy milyen nagyságú felületre kell a fóliát szerelni ragasztani, hanem az, hogy a munka mennyire komplikált. Ívelt vagy nehezen hozzáférhető szélű üvegre ugyanis körülményesebb és persze ennek megfelelően drágább is fóliát rakatni
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.